Bach-koncertsorozat hat éven át

Benedek napi Bach-koncertsorozat 2015-2021

 

J.S. BACH 39 MŰVE A WEIMARI, A KÖTHENI ÉS LIPCSEI ÉVEKBŐL, KÜLÖNLEGES HANGSZERELÉSBEN, ÜTŐS DALLAMHANGSZEREKEN,

ZONGORA ÉS ZENEKARI KÍSÉRETTEL.

A cím magyarázata: Benedek nap, március 21-e, ez J. S. Bach születésnapja is.  Benedek az én keresztnevem. Ez az egybeesés adta a címhez az ötletet.

 Motiváció

Bach művei, rendkívüli hatással voltak és vannak rám. Amikor erre lehetőségem volt, mindég eljátszottam egy-egy Bach művet a koncertműsoromban. Véleményem szerint, Bach művei korokat átívelően tudnak aktuálisak maradni. A zseniális alkotások sajátja ez. Soha nem veszít értékéből. A legkülönfélébb hangszerelésekben is élvezhető és működik Bach zenéje. Az ütőhangszeresek körében is népszerű, oly annyira, hogy a legtöbb főiskolán felvételi anyagként írják elő Bach valamely csellóra, hegedűre, vagy fuvolára írt művének egy-egy tételét.

Még főiskolásként  hallottam Matuz István és Benkő Zoltán hangversenyét, melyet a Magyar Rádió, 1984-ben élőben közvetített a Vigadóból. Ez a hangverseny olyan hatással volt rám, hogy elhatároztam, egyszer magam is eljátszom Bach összes fuvolaszonátáját, egy hangverseny keretében, vibrafon-zongora hangszerelésben. Azóta már valóban eljátszottam – az A-dúr szonáta kivételével  – , az összes fuvolaszonátát és a fuvolára írt a-moll szólószonátát, valamint a csellószvitekből, a hegedű szonátákból és partitákból is többet, csak nem egy egész estés koncert keretében. Ez irányú vágyam megmaradt, de mostanra megért bennem a gondolat, miért ne játszhatnám el Bach összes olyan művét, mely eljátszható marimbán és vibrafonon.

  A hangversenysorozat célja: Az ütőhangszerek nagyon népszerűek. Ez a hangszercsalád mindég nagy érdeklődést vált ki, mind a zenét szerető, mind a zenét művelők körében. Ezt az érdeklődést használom ki, hogy e különleges hangszerelésben és e különleges hangzással – zongora és zenekari kísérettel, valamint alkalmanként más hangszer, pl. fuvola társításával –, tovább népszerűsítsem J. S. Bach zenéjét. 

 

A sorozatot hét részesre tervezem, melynek utolsó része 2021. márciusában fog elhangozni. E sorozattal kívánok tisztelegni minden idők egyik legnagyobb géniusza, J. S. Bach előtt.